Keresési találatok

Szeretethíd református önkéntes napok

Szeretethíd néven 2009-ben hívta életre a református önkéntes napot a Magyar Református Szeretetszolgálat. 2012-ben már a magyar reformátusság egyesülését is ünnepelhettük az által, hogy az önkéntes napot egész Kárpát-medencére kiterjesztettük: ekkor összesen 11 000 önkéntes csatlakozott a megmozduláshoz. Legutóbb, 2014-ban pedig már közel 16 000-n segítettek másokon ily módon.

Másokért, egymásért, önmagunkért

A Szeretethíd olyan segítségnyújtó akció, mely mindenkit vár, legyen akár korosodó, akár fiatal, egyháztag vagy világi ember, egészséges vagy éppen fogyatékkal élő testvérünk határon innen vagy túlról. Célunk, hogy közösen tegyünk egymásért, a helyi és gyülekezeti közösségeinkért és a teremtett világért.

Szeretnénk, ha a Kárpát-medence minden területén munkálkodnának kisebb-nagyobb csoportjaink szociális, fejlesztési és ökológiai területen valódi segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek.

Vidáman, közösségben

Mindezt vidáman, közösségben, egymást megismerve és egymásra jobban odafigyelve tervezzük megvalósítani. Szeretnénk rámutatni továbbá, hogy bár a jelenlegi válság következménye lehet a családok bezárkózása, magába fordulása, mégis törődnünk kell a környezetünkkel, a környezetünkben élők nehézségeivel. A helyi közösségektől való elszigetelődés folyamatát kell megelőzni, ebben kíván segíteni ez a kezdeményezés.

A világ felé is bizonyságot tehetünk ilyen módon. Szeretnénk megmutatni, hogy a válság ellenére az egyház nem csak magával törődik, hanem a környezetével, másokkal is. Nem zárkózunk be, hanem nyitunk kifelé.

Isten segítségét kérjük ahhoz, hogy hidat tudjunk építeni a generációk között, a segítségnyújtók és rászorulók, világ és társadalom, Isten és ember között.

MEGNÉZEM

Tekintse meg a Szeretethíd honlapját!

Kapcsolódó híreink

Támogatásban részesült a dunaalmási „Kezes lábas hit” projekt

2016/03/01
A Dunaalmási Református Szeretetház Fogyatékosokat Ápoló – Gondozó Otthona pályázatot nyújtott be 2015. novemberében az Új Európa Alapítvány KÖSZ! Program „Iskolai Közösségi Szolgálat megvalósítását támogató felhívás” keretében ...
Tovább

Furcsa zajok a padláson – kárpátaljai önkéntesek Dunaalmáson

2015/08/24
Szeretem a csendet. Ilyenkor az ember eltűnődik az élet ...
Tovább

Negyedmilliárd forintnyi önkéntes munka – idén is Szeretethíd

2015/04/27
Már több mint 14.000-en jelentkeztek a Szeretethíd május végi ...
Tovább