Keresési találatok

Minden élő gyülekezetnek van diakóniája

2016/07/04

„A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata. Olyan segítő szolgálat, amelynek alanya Jézus Krisztus és az ő egyháza, tárgya pedig a szenvedő embertárs” – fogalmaz a Magyarországi Református Egyház szeretetszolgálatáról szóló törvénye, ami így folytatódik: „Kálvin János Isten igéjéből vette azt a tanítást, amely szerint az igaz egyháznak négy ismertetőjegye van: az ige tiszta hirdetése, a sákramentumok helyes kiszolgálása, a szeretetszolgálat és az egyházfegyelem gyakorlása. Az egyháznak tehát négy állandó tisztségviselője van: lelkész, tanító, diakónus és presbiter.” A diakónusok vasárnapján e négy közül a szeretetszolgálat gyülekezetekben megvalósuló gyakorlásáról beszélgetünk Dani László gyülekezeti diakóniai referenssel.

„A gyülekezet a diakóniában éli ki a lényegét alkotó szeretetközösség jellegét” – vallotta Joó Sándor. Most a július első vasárnapján tartott diakónusok vasárnapjának apropóján beszélgetünk.

A februári szeretetszolgálat vasárnapja és a mostani vasárnap is jó apropó arra, hogy az egyház figyelmét a diakóniai szolgálatot végzőkre irányítsuk. Megköszönjük és elismerjük áldott szolgálatukat és olyan programokat, előadásokat szervezzünk, melyekkel a gyülekezeteket érzékenyítjük, illetve a diakóniai látást élesítjük. Úgy gondolom, itt van feladatunk a közegyházban és a gyülekezetekben is, mert még mindig az egyensúlyvesztés állapotát éljük, hiányzik a tisztségviselők és a szolgálati területek közötti egészséges egyensúly.

Az elmúlt rendszerre – aminek már jó ideje vége – az volt a jellemző, hogy a templom falain belülre szorították az egyházi tevékenységeket: felszámolták a diakonissza anyaházakat, az oktatási és diakóniai intézmények jó részét. Ennek következtében a tanítói és a diakónusi tisztség gyakorlatilag évtizedekre eltűnt az egyházból, csak a lelkészek és a presbiterek maradtak meg. Túl hangsúlyossá vált a lelkipásztori szerep és – úgy gondolom – így deformálódott is, mert nem voltak olyan segítői, akiknek delegálhatta a feladatokat.

A mostani helyzetben már van lehetőség a csapatmunkára, de még mindig meghatározó az a – sokszor nem is tudatos – beidegződés, hogy mindenért a lelkész felelős, mindent neki kell elvégezni. Ez az elvárás túl nagy nyomást és terhelést helyez a lelkészekre, és sokszor blokkolja is a missziói, diakóniai szolgálatok megjelenését, kibontakozását. Hiszen a diakónia egy közösségi lehetőség, azt sosem egyedül egy személynek kell végeznie.

Egyházunkban megkülönböztetünk intézményi és gyülekezeti diakóniát. Hogyan lehetne meghatározni a diakónia, ezen belül a gyülekezeti diakónia fogalmát?

A Magyarországi Református Egyház szeretetszolgálatának kiemelt feladatai a betegek, fogyatékosok ápolása és gondozása, a magányosok, egyedül élők segítése, valamint a hátrányos szociális helyzetben levők és a társadalmi hátrányt szenvedők segítése. A szeretetszolgálati törvényben megfogalmazott általánosan ismert, elfogadott definícióhoz kiegészítésül még annyit tennék hozzá: meggyőződésem, hogy a diakónia nem csupán egy intézményt, programot vagy feladatot, hanem sokkal inkább egy élő kapcsolatot jelent a feltámadott Krisztussal. Ebből a személyes kapcsolatból fakad az a jézusi lelkület, (hozzáállás, viszonyulás, atmoszféra), amely áldozatvállalás, lemondás, hűség és engedelmesség formájában jelenik meg a keresztyén ember és a gyülekezet életében is.

Ahogy van személyes diakónia, úgy van közösségi diakónia, ahogy van gyülekezeti diakónia, úgy van intézményes diakónia. Ezek egymástól elválaszthatatlanok, egymást kiegészítik, erősítik. A diakóniában aktívan részt vevő ember mindig túlmutat önmagán, mégpedig mindig Krisztusra mutat, hiszen ez az előfeltétele és a forrása a szeretetszolgálatnak. Krisztus maga végzi ezt a diakóniát, azzal az irgalmas lelkülettel, amit az evangéliumokban és az apostoli levelekben is olvasunk: „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt”(Fil 2,5). Lelkével bevon a diakónia végzésébe, ezáltal megnyitja lelki szemeinket, megérinti szívünket, megindítja lábainkat, cselekvésre készteti kezeinket, erősíti hitünket, kapcsolatot és egységet teremt emberek közt és önmagával.

A diakóniának van a leghatékonyabb személyiségformáló, hitmélyítő ereje, ugyanakkor közösségteremtő és megtartó képessége is van. Erre jó lenne jobban odafigyelnünk, mert az egyházban sokszor a létfenntartásért küzd egy-egy gyülekezet, de nem tudja, nem meri felvállalni a szolgálat kockázatát, ami a saját határain kívül élők felé fordítaná a figyelmét, a nálánál rosszabb helyzetben lévő, szükséget látó, nyomorultabb körülmények között élő emberek felé.

A gyülekezeteknek tehát diakóniai közösséggé kell érniük, ami egy hosszabb folyamat. Ehhez milyen szempontokat kell átgondolni a szolgálatot vállalók meglévő vagy leendő munkatársi közösségében?

A gyülekezeti diakóniában is van egyfajta fokozatosság, a személyes és a közösségi szolgálatokban egyaránt. Az első lépés az, hogy tudatosítjuk, hogy hol tartunk a hitéletben személyesen és a közösségben. Mire hívott el Isten? Miért vagyok ott, ahol vagyok? Mik a motivációim? Hiszen e szolgálat végzése az intézményben és a gyülekezetben is kétpólusú: az egyik a lelkiség, a másik az ismeret, a szakmai tudás és tapasztalat − mindkettőben lehet és kell is növekedni. Az a jó és kívánatos, ha a lelkiség és a szakmaiság egyensúlyban van, hiszen ettől lesz diakónia a szolgálatunk és nem csupán szociális munka vagy valamilyen emberi jószolgálati tevékenység. A lelki oldala ennek az a többlet, hogy van egy spirituális erőforrás, azaz személyes kapcsolat a Krisztus Jézussal. Életünkben, szavainkban, tetteinkben Krisztus kell, hogy kiábrázolódjon. Azok számára, akik nem járnak templomba, nem ismerik az evangéliumot, a mi életünk és szolgálatunk lehet egy nyitott „Biblia”. Az Isten szeretetét, az életet megváltoztató erőt közvetítjük az Istent nem ismerő, tőle eltávolodott emberek felé, akik szükséget látnak, akik keresnek, akik tájékozatlanok, akik mindenféle pótszerekkel próbálkoznak, azokban vélik felfedezni a válaszokat életük kihívásaira, problémáira.

Elsőként tehát meg kell nézni, hogy hol tartunk. Ez az önvizsgálat imádsággal kezdődik: Istentől segítséget, a Szentlélek világosságát, bölcsességet kérve. A helyzetfelismerés ebből fakadóan következik.

A diakónia önkéntes hálaáldozat, ugyanakkor lehetőség, kiváltság és kötelesség minden keresztyén ember számára. Ezért a lelkipásztor vagy a diakóniáért felelős munkatárs felhívást intézhet a gyülekezetben, hogy önkénteseket keresnek szolgálatra. Ha vannak már ketten-hárman, akkor már őket is be lehet vonni az imaközösségbe. Ha már van egy diakóniai kör, akik tudják, hogy milyen feladatok vannak, feltérképezik, felmérik a gyülekezet területén élők szükségeit, problémáit, akkor erre a munkára már fel lehet készíteni az önkénteseket is.

Mivel tudja segíteni a Szeretetszolgálati Iroda a gyülekezeti diakóniát?

Összeállítottunk egy kérdőívet a gyülekezetek diakóniai feltérképezéséhez. Ezt ajánljuk kitölteni a presbitériumnak, mert szembesíti az ívet kitöltő közösséget azzal, hol is tart: mi mindent végez már – talán nem is tudatosan, csak spontán módon – a szeretetszolgálat zászlaja alatt, ugyanakkor milyen más lehetőségek, feladatok, kihívások várnak még a gyülekezetre. Nyilván nem lehet mindent felvállalni, elvégezni, de Isten megmutatja, hogy melyik terület az, ahol különös feladatuk van. A kegyelmi ajándékok is azért adatnak, hogy azokat a gyülekezet épülésére, a rászorulók javára, segítésére használjuk. Nagyon fontos, hogy a lelkipásztor felismerje a gyülekezeti tagok kegyelmi ajándékait − hogy ki alkalmas a beteglátogatásra, családlátogatásra, lelkigondozásra, szervezési feladatokra, fogyatékkal élők, idősek, vagy gyermekek közt végzendő és egyéb szolgálatokra –, ezeket tudatosítsa bennük, bátorítsa őket és hogy keretet biztosítson számukra az önkéntes szolgálatokhoz. Fontos, hogy a presbitériummal és a diakóniai bizottsággal együtt olyan alkalmakat és kereteket teremtsen, melyekben az emberek és a feladatok találkozhatnak: a szükséget látók és a bőséggel küszködők egymásra találnak és így egy mindenki által áldásosan gyakorolható szolgálat jön létre. Hiszen Isten többek között a diakóniai feladatokban helyezi el a maga áldásait. Ha hittel felvállaljuk a feladatot, a problémát, akkor tapasztalhatjuk meg a bibliai ige igazságát: „Aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11,25)

A gyülekezetek egy nagyobb közösség részei. Segíthetik egymást, akár egyházmegyei szinten is, a jó példákon keresztül?

Mindenképpen fontos, hogy az elszigeteltség érzését megtörjük: lássuk, tudjuk azt, hogy nem vagyunk egyedül ebben a szolgálatban. Sok lelkipásztornak, gyülekezetnek lehet az az érzése, hogy egyedül küzdenek, holott sokan mások is szembesültek és győztek le az övékhez hasonló problémákat. Minden egyházmegyénknek van diakóniai előadója, aki a gyülekezetek diakóniai szolgálatának figyelemmel kíséréséért, támogatásáért, kapcsolatépítésért felelős. Lehet szervezni egyházmegyei diakóniai napokat, programokat és diakóniai képzést, ahol egymás hite által és mások gyakorlatát megismerve is épülünk. Az egyházmegyei előadóknak teret kell biztosítani ahhoz, hogy az egyházközségek meg tudják osztani egymással a jól működő gyakorlatokat, modelleket.

A Szeretetszolgálati Iroda is szüntelenül keresi annak lehetőségeit, hogyan segíthet a diakóniai szolgálatok felfedezésében, kibontásában. Képzéseket, különböző konferenciákat szervezünk, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül is számtalan formában próbáljuk bevonni a gyülekezeteket országos és határainkon túli szolgálatokba. Pályázatot írtunk ki több témában is az elmúlt években. Hogy csak egyet említsek: az önkéntes diakóniai szolgálatokat bemutató pályamunkák közül néhányat – a 2011-es Önkéntesség Európai Évében – könyv formájában is megjelentettünk. De ennél sokkal gazdagabb az, amit a református egyház a közösségeiben megél és tesz. Sajnos a gyülekezetekben általában nincs meg az az igényesség, hogy ezt maguktól adminisztrálják, leírják. Ezen a téren sokkal inkább egyfajta lelki szemérmesség jellemzi a gyülekezeteket. Nagyon sokszor nem is tudatosan végzik a diakóniai szolgálatokat. Sokszor nem is feltétlenül diakóniai címszó alatt szerveznek gyűjtéseket, segítenek rászorulóknak, támogatnak diákokat, családokat, vagy fogyatékkal élő személyeket. Ugyanakkor minden élő gyülekezetnek van diakóniája. Igazából ez is a cél, hogy ne csak egy polcra tehető mappa tárolja, hogy mit is végeztünk, hanem a gyülekezetek lelkülete mutassa ezt. Ábrázolja ki Krisztust, azaz diakóniaivá, misszióivá, szolgálóvá váljon az adott településen, hogy mindenki tudja, lássa: itt keresztyének élnek, itt Krisztus van jelen, itt a szükségben lévő gyógyulást, segítséget kaphat.

Forrás: www.reformatus.hu/Telepóczki Márta

fotó: www.reformatus.hu/Varga Gábor (Vargosz)

Oszd meg másokkal is!
Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterPin on PinterestShare on LinkedInEmail this to someonePrint this page