Találatok az alábbira:

A keresztyén ember hálából fáradozik

Szerző: gilicze.reka on 2015/06/08
| 0

A hagyományokhoz híven június első péntekén tartotta az MRE Szeretetszolgálati Iroda a Református Diakónia IX. Országos Munkatársi Találkozóját, amelyen 580-an vettek részt.

A debreceni Dorcas Kemping teljesen megtelt a 46 intézményből érkező szeretetszolgálati munkatársakkal, akik közös bográcsozás mellett ismerhették meg jobban a hasonló területen szolgálókat, játékos vetélkedővel és „Ki mit tuddal”, valamint főzőversennyel kapcsolódhattak ki.
Bogárdi Szabó István a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Az Apostolobszik Cselekedeteiből válogatott versek alapján hirdette az Igét a találkozó kezdetén. Áhítatában kiemelte, hogy sokszor úgy gondoljuk, hogy az apostoloknak könnyű volt, mert látták Jézust, ők húzták ki a hálót a halakkal, de nekünk nem könnyű, mert mi normatívát számolunk, ügyet intézünk és sokszor magunkkal sem boldogulunk. „A kereszténység nem arról szól, hogy milyen szép dolgok voltak régen, és most nem mennek olyan jól a dolgok. A kereszténység mindig jelenvalóság, és mindig Isten Szentlelkének az erejében élünk” – hangsúlyozta az egyházvezető. Bogárdi Szabó István kiemelte azt is, hogy nagy kegyelem, amikor az ember szívében az a panasz ébred, hogy nem fér oda a munkához, hiszen akiket a Krisztus evangéliuma megragad, átformál, azok onnantól egy nagyon egyszerű életszabálynak engednek: mindent hálából cselekednek – nem azért, mert tetszést akarnak aratni. Mint fogalmazott: „dicséretért, kitüntetésért, önbecsülésért szívesen dolgozik az ember, de ez elkopik, elpárolog, kiüresedik, semmivé lesz. Mi keresztyének nem ezért fáradozunk. Mi hálából fáradozunk, mert meghallottuk az evangéliumot, új életet kaptunk. A keresztyén ember életének a hála a legmélyebb motívuma.” A Zsinat lelkészi elnöke az Egyház nevében kifejezte köszönetét és háláját azért a nehéz munkáért, amelyet a diakóniában szolgáló testvérek végeznek, valamint Isten segítő kegyelmét kérte a további szolgálatukra.

Sokszínű közösség

„Jó a sokszínű közösségre tekinteni” – kezdte köszöntőjét Beszterczey András, a programot szervező Szeretetszolgálati Iroda vezetője, majd felhívta a figyelmet arra, hogy egy szívvel és egy lélekkel vannak jelen a találkozó résztvevői. Mint fogalmazott „változások vannak, lesznek és jönnek a mi szolgálatunkban is (elég csak a jogszabályi változásokra gondolni), mégsem a változás, hanem a maradandóság a fontos. A maradandóság pedig itt van közöttünk, a mi Urunk Jézus Krisztus. Rá tekintve végezzük a szolgálatunkat”. Miután az irodavezető köszöntötte a diakóniai szolgálatok munkatársait, áldott, pihentető napot kívánt a meghívottaknak.

A találkozó közössége valóban sokszínű volt, tekintve az országszerte 46 intézményből, más-más feladatot ellátó szolgálattól érkezőket, akik különböző színű egyenpólót viselve tarkították a kemping látképét. A közösség a versenyek során is épült, mert a vegyes csapatok minden közösen leküzdött akadály, feladat után egyre szorosabb egységet képviseltek. A „Ki mit tud” nyertese a Sion Idősek Szeretetotthona, Kótaji Református Egyházközség Idősek Otthona egyesített csapata lett Apáca Show előadással, a főzőverseny első díját pedig a Nagyhalászi Református Egyházközség Idősek Otthona vihette haza, különleges erdélyi pörköltjével.

honlapra2

A munkatársi találkozó résztvevői nemcsak munkájuk során segítenek, hanem adományukkal is támogatják a rászoruló családokat, a rendezvényen összegyűlt 252 700 forint adományt a Magyar Református Szeretetszolgálat juttatja el kárpátaljai nélkülöző családoknak.

A találkozón készült fényképeket a Facebook oldalunkon tekintheti meg, IDE kattintva.

Intézmények összehasonlítása