Találatok az alábbira:

Bölcskei: Úgy kell látni az elesetteket, hogy Krisztus együtt van velük is

Szerző: onkentes on 2014/06/11
| 0

A református diakóniai intézmények munkatársainak több mint tizede összegyűlt azon az éves rendszerességgel tartott találkozón, melyet június 6-án tartottak a debreceni Dorcas kempingben. Az alkalmon ott volt Bölcskei Gusztáv püspök is, aki elmondta, azoknak, akik a szeretetszolgálatban élik mindennapjaikat, fontos, hogy úgy tekintsenek a gondozottakra, hogy velük együtt ott van Krisztus a maguk gyengeségében, elesettségében, fogyatékosságában is.

Ragyogó napsütés fogadta azt a mintegy 550 diakóniai munkatársat, akik összegyűltek a Dorcas kemping területén, hogy – évente egy alkalommal – valóban együtt lehessenek. A munkatársi találkozón Bölcskei Gusztáv püspök is hangsúlyozta az együttlét fontosságát. A holland református egyház egy kátéjának egy részére utalt, mikor a gyermek azt mondja: „Engem nem a szüleim akartak, a szüleim csak egy gyermeket akartak. Engem Isten akart.” Bölcskei úgy véli, hogy akik a diakóniában dolgoznak, azok számára különösen fontos, miként tekintenek valakire. „Hogy úgy látjuk-e őt a maga gyengeségében, fogyatékosságában, elesettségében, hogy ez Krisztussal együtt ott van, s ezért lehet mindent megadni, mindent megtenni” – zárta szavait.

A házigazda jogán Czibere Károly, az MRE Szeretetszolgálati Iroda vezetője köszöntötte a résztvevőket, akiknek felhívta a figyelmét arra, hogy a Krisztussal való együttmunkálkodás hitelesíti a jelenlevők szeretetszolgálatát, s bírjuk Jézus ígéretét, hogy ő velünk fog munkálkodni. Utalt az emmausi tanítványokra, akik leszegett fejjel mentek, mikor Krisztus melléjük lépett, felkészítette őket, majd – látszólag – eltűnt. „A diakóniában számtalan alkalommal megtapasztalhatjuk, hogy az úton reményvesztettek leszünk, de akkor Krisztus mellélép életünknek, szolgálatunknak – mondta. – Annak a 31 000 testvérünk számára, akiket ránk bíztak, így lehet áldás a szolgálatunk.

A nagyszerű hangulatban, értékes beszélgetésekkel zajló munkatársi találkozón játékokon, főzőversenyen és a Ki mit tud?-on is részt vehettek a diakóniai dolgozók.

munkatarsi-talalkozo3

Úgy tűnik, hogy az időseket gondozó munkatársak a bogrács körül is ügyesen tevékenykednek, hiszen a főzőverseny mindhárom díjazottja e területen szolgál. A versenyt a Kótaji Református Egyházközség Idősek Szeretetotthona nyerte, ők halászlét készítettek Bogdány módra és töltött káposztát. Második a Nagyhalászi Református Egyházközség Idősek Otthona lett, akik vesevelővel és sült csirkeszárnnyal kényeztették a zsűritagokat, míg szintén a képzeletbeli dobogóra a Nyíregyháza Városi Egyházközség Jókai Idősek Klubja állhatott a Jókai bablevesért cserébe.

munkatarsi-talalkozo1

A házigazda jogán Czibere Károly, az MRE Szeretetszolgálati Iroda vezetője köszöntötte a résztvevőket, akiknek felhívta a figyelmét arra, hogy a Krisztussal való együtt munkálkodás hitelesíti a jelenlevők szeretetszolgálatát, s bírjuk Jézus ígéretét, hogy ő velünk fog munkálkodni. Utalt az emmausi tanítványokra, akik leszegett fejjel mentek, mikor Krisztus melléjük lépett, felkészítette őket, majd – látszólag – eltűnt. „A diakóniában számtalan alkalommal megtapasztalhatjuk, hogy az úton reményvesztettek leszünk, de akkor Krisztus mellélép életünknek, szolgálatunknak – mondta. – Annak a 31 000 testvérünk számára, akiket ránk bíztak, így lehet áldás a szolgálatunk.”

A nagyszerű hangulatban, értékes beszélgetésekkel zajló munkatársi találkozón játékokon, főzőversenyen és a Ki mit tud?-on is részt vehettek a diakóniai dolgozók.

A Ki mit tud?-ra a nyírbogdányi SION Idősek Otthona és a főzőversenyben is bizonyító kótajiak egy közös táncos produkcióval csaltak mosolyt a közönség arcára, míg a porcsalmai Szociális Szolgáltató Központ munkatársainak kórusa gyönyörű énekekkel készült – a közönség végül előbbiek sorolta az első helyre.

A nap valamennyi munkatárs számára élménydúsan és feltöltődéssel telt, ahol jó volt átélni, hogy az együtt munkálkodás mellett van alkalom az együtt szórakozásra is.

Főtiszteletű Bölcskei Gusztáv püspök úrról a videó itt tekinthető meg.

Intézmények összehasonlítása